Szemtől szemben a halállal

Azt mondják, az ember az egyetlen lény, aki úgy is tud mosolyogni, hogy tisztában van vele, az élete egyszer majd véget ér. A hétköznapokban viszont igyekszünk magunkat távol tartani az elkerülhetetlentől, és kiszorítjuk azt a tudatunkból. Legalább évente egyszer azonban a naptár is figyelmeztet rá, és ilyenkor akarva-akaratlan felszínre kerül a halál és a halálhoz való viszonyulásunk.

Hogyan viszonyulunk a halálhoz?

Bár az élet természetes velejárója, a halál témája a legtöbb családban, de még a társadalom egésze számára is tabu. Nem a mindennapos társalgás része,

az emberek általában nem tudják, hogyan viszonyuljanak ehhez a hétköznapi emberi logikával beláthatatlan életeseményhez.

Sokan tanácstalanul állnak, hogy hogyan beszéljenek róla gyermekeiknek, hogyan válaszoljanak a filozófusok számára is nehéz kérdéseikre. Az sem könnyű, hogy hogyan jelezzük ismerősünk, barátunk számára, hogy átérezzük a fájdalmát, támogatjuk őt mindabban, amire szüksége van.

A pszichológián belül a tanatológia kutatja a halállal, a gyásszal, valamint a haldoklással kapcsolatos lelki folyamatokat.

Alkalmazott ágának a célja a haldoklók és a hátramaradottak fájdalmának enyhítése. Ismert hazai képviselője Polcz Alainne pszichológus, akinek a kezdeményezésére indult a magyarországi hospice mozgalom a súlyos, végstádiumban lévő betegek fizikai és pszichés támogatására.

Francesco Ungaro fotója a Pexels oldaláról

A halál közelsége

A Halottak napja mellett vannak olyan életszakaszok, helyzetek, amikor hétköznapi életünkből mintegy kiszakadva a halál közvetett vagy közvetlen közelségébe kerülünk. Szeretteink elvesztése, a katasztrófahelyzetek, embertársaink öngyilkossága sokkolóan rángatja vissza a tudatunkba az eddig rejtett félelmeinket, az élettel és annak végével kapcsolatos kérdéseinket.

Az emberek többsége a halálra távoli jövőbeli eseményként tekint, ami többnyire másokkal történik meg.

Ennek bizonyos élethelyzetekben, életkorokban énvédő szerepe van, a halálfélelemmel való megküzdést szolgálja.  Ilyenkor kerüljük az olyan szorongásokat, mint a „bevégeztetettség”, a „semmi”, az „üresség”, a „mi lesz velem, a testemmel a halál után” kérdései. A halálszorongás annyira erős és mindent átható érzés, hogy az emberek energiájának jelentős részét felemészti a halál tagadása. A személyiség fejlődése során azonban többször újból előtérbe kerül az elmúlás, saját elmúlásunk gondolata.

Életünk vége felé törekszünk az élet és halál ellentmondásosságát integrálni.

Jung értelmezésében életünk közepén érkezünk el ahhoz a szemléleti fordulóponthoz, amikor kénytelenek vagyunk szembenézni saját múlandóságunkkal. Ezen a szimbolikus középponton, zeniten formálódik, hogy életünk második felében, az életközépi krízist követően hogyan tudjuk megőrizni az integritásunkat. Levinson értelmezésében ez az időszak 45-60 éves korra tehető.

Ebben az életszakaszban találkozunk az élet nagy, súlyos és megoldhatatlan alapproblémáival.

Előtérbe kerülnek létünk kulturális és spirituális aspektusai. Az egyéni célok (pl. családalapítás, karrierperspektívák) kezdenek kiüresedni, egyre többször jönnek szembe a „Hova tartok?”, „Mi értelme van?” kérdések. Erikson ezt a fordulópontot későbbre, az időskorra teszi, amikor is már a személyiségfejlődésünk szempontjából fő feladatunk az életünkre való visszatekintés, a tapasztalataink összegzése.

Wilber szerint ehhez egy kognitív (gondolkodás-, személet-, nézőpontbeli) fordulat szükséges, amely Kenyon megfogalmazásában egyfajta „lebegtető perspektívát” eredményez:

a fordulatot követően egyszerre vagyunk képesek tudomásul venni a megismerhetetlent és felülkerekedni azon.

Az egyéni szinten túlmutató, magasabbrendű célok adhatnak új irányt ilyenkor, ezzel a transzperszonális váltással adhatunk újra értelmet a létezésünknek. Az életközépi, majd az időskori krízis átmenetben kiemelt jelentősége van a tartalmas és érzelemgazdag társas kapcsolatoknak, a személyes jelenlétnek, az önfeltárásnak, valamint az alkotó, tevékeny élet lehetőségekhez mért megőrzésének.

Kép forrása: Pexels.com

Mire tanít a halál?

Jaspers szerint a halál mindig egy határhelyzet, amely kizökkenti az egyént a mindennapokból és egy tudatosabb létforma felé segíti őt. Az emberi létezés elválaszthatatlan része, hogy az ember idővel szembesül létének adottságaival, korlátaival. Az egzisztenciális pszichológia alapján

az életközépi, életvégi integráció során a személy nem csupán a múlt tapasztalatainak összegzését, hanem a saját helyét, létének értelemteli voltát keresi.

Yalom ír arról Heidegger nyomán, hogy az ember a mindennapok során hajlamos belemerülni az őt körülvevő világ dolgaiba, figyelmét a „földi dolgok”, pl. birtoklás, hírnév, külső megjelenés kötik le. Az ún. ontológiai létformában viszont,

az ember saját létezésének, múlandóságának is tudatában van, szorongás tölti el, és emiatt válik képessé jelentőségteljes döntéseket hozni és valóban változtatni az életén.

A változáshoz nem elég akarni. A tapasztalatok alapján valamilyen trauma, negatív vagy sorsfordító életesemény indítja be a folyamatot, mint például szeretett személy elvesztése, szakítás, kerek (pl. 50.) születésnapok, osztálytalálkozók, a gyermekek kirepülése, nyugdíjba vonulás. Az elmúlással, a halállal való szembesülés elkerülhetetlenül

szorongást ébreszt, azonban pont emiatt, magában hordozza a tartalmasabb élet, a „nyomot hagyás”, a tovagyűrűzés lehetőségét is.

Képessé válhatunk életünkön változtatni, ha felismerjük, hogy a bennünket körülvevő rossz körülmények nem 100%-ban rajtunk kívül álló okok termékei, hanem részben mi is felelősek vagyunk a cselekedeteinkért, választásainkért, döntéseinkért.

Felhasznált források:

Kulcsár Zs. (2002). Egészségpszichológia. ELTE Eötvös Kiadó.

Osváth P., Árkovits A., Csürke J. (2014). A „korfüggő krízisek” – az életközépi és az időskori krízis. In: Csürke J., Vörös V., Osváth P., Árkovits A. (Szerk.). Mindennapi kríziseink. A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve. Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2014

Csürke J. (2019). A lélektani krízisek szerepe az egzisztenciális változásban. In: Kőváry Z. (Szerk.). Egzisztenciális pszichológia egykor és ma. Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2019

Yalom, I. D. (2009). Szemben a nappal. A haláltól való rettegés legyőzése. Park Kiadó, Budapest

Yalom, I. D. (2017). Egzisztenciális pszichoterápia. Park Kiadó, Budapest

Borítókép: Mike fotója a Pexels oldaláról